?? ÚJ HÓNAP, - AKKOR AZ AUGUSZTUST IS BEMUTATÓVAL KEZDJÜK :) ??

Ma a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye által szervezett napközis táborba, a Hatvani István Általános Iskolába látogatott el csapatunk 4 párosa. A gyerekek kérésére, ez már a 4. nyár, hogy a tábor szervezői meghívtak bennünket, hogy egy vidám, élménygazdag délelőttöt töltsünk együtt a táborlakókkal. Így már a megérkezésünk pillanatában többen ismerősként köszöntöttek bennünket és kutyáinkat, lelkesen sorolták, hogy melyik kutyára, milyen feladatokra emlékeznek, és keresték előző évi kedvenceiket, "...ugye itt lesz a nagy fekete németjuhász is?". Fruzsi, Molly, Nafia a megszokott rutinnal és temperamentumukkal mutatták be az engedelmes feladatokat, a megtanult trükköket, az akadályokon és a gyerekekkel való közös munkát. Frankának azonban ez volt az első hazai bemutatója :) lámpaláz nélkül, lelkesen dolgozott, és retrieveri kedvességével pillanatok alatt belopta magát a gyerekek szívébe. A bemutató végén kutyusaink most is számtalan sok simogatást, ölelést, dicsérő szót kaptak, és egy-egy jutalomfalatért újabb és újabb trükkökkel tették emlékezetessé a gyerekek délelőttjét. :)

bemutato 190802